RSS

Hiperaktivitás

13 apr

A témáról egy iskolai beadandó keretében írtam cikket, de gondoltam, elhozom ide is. :)

A hiperaktivitás jellemzői és kialakulása

             A hiperaktivitás szót meghallva a legtöbben nem tudják, milyen jellegű problémára gondoljanak – önálló kórképre, vagy pusztán egy más meglévő fejlődési rendellenesség tünetére. Ezzel kapcsolatban számos vizsgálat, kutatás folyt, és folyik még ma is – ám ha nem is tudjuk ezt pontosan eldönteni, a gyermekek helyes és helytelen fejlődésmenetét, valamint viselkedési problémáit vizsgálva sok mindent megtudhatunk magáról a hiperaktivitásról.
A kutatások a fentiek közül sem egyik, sem másik álláspontot nem zárják ki teljes egészében. Egy komplex értelmezés szerint a hiperaktivitás megjelenésében szerepet játszhatnak organikus okok (pl. sejtfejlődési rendellenesség) vagy az idegrendszer fejlődési retardációja, ám ha a környezeti feltételek megfelelőek, és segítik az optimális fejlődést, a hiperaktivitás nem alakul ki jellemzően. Ugyanez a szemlélet kimondja, hogy más esetekben minden kimutatható ok nélkül is megjelenhetnek a hiperaktivitás tünetei, ha a környezet nem segíti a kompenzációs mechanizmusok beindulását.
A hiperaktivitás tüneteit egyes gyermekeknél már csecsemőkorban felfedezhetjük. A hiperaktív babákra jellemző az extrém motoros nyugtalanság, keveset alszanak, sokat sírnak. Minden érdekli őket, ám semmi sem köti le a figyelmüket pár percnél tovább (a későbbiekben sem, mikorra ez már elvárható). A folyamatos mozgáskényszer az iskoláskorú gyermekekre is jellemző. Ezek a gyerekek képtelenek végigülni az órákat, sokszor felállnak, kimennek a teremből. Ennek akadályoztatása, illetve az iskola egyéb szabályai folyamatos konfliktushelyzetet jelentenek nekik. Mozgásuk általában összerendezetlen, nem célvezérelt. Jellemző rájuk továbbá a gyakori tevékenységváltás. Az órákon ők is „bekiabálós” gyerekek, akik nem várják meg a tanár utasításait, vagy azt, hogy felszólítsák őket. Fontos tudnunk, hogy ezekre a gyermekekre nem feltétlenül jellemző a figyelemzavar; ez csupán másodlagos tünet lehet.
A hiperaktivitás mellett megjelenhetnek károsabb szokások, rendellenességek is, mint pl. a viselkedési zavar – melyre jellemző, hogy a gyermek agresszív, esetleg lop, csal, szabályokat súlyosan áthág -, valamint az oppozíciós zavar – amely ellenséges viselkedést takar.
A hiperaktivitás kialakulásának okait többen is kutatták, kutatják. Tüneteit többféle okoknak tulajdonítják, melyek közül akár több is jellemző lehet egyetlen gyermekre. Still például már 1902-ben megfigyelte, hogy az agysérülést szenvedett gyermekek hajlamosak a hiperaktív magatartásra. Ennek kialakulását 1908-ban Tregold anoxiás eredetű agykárosodással magyarázta. A következőkben a hiperaktivitás kialakulásának lehetséges okait sorolom fel.
A hiperaktivitás kialakulásának lehetséges okai között első helyen szerepel a minimális agyi diszfunkció (MCD). Jellemzői lehetnek a gyermekkorban fellépő fokozott mozgékonyság, figyelemzavar, tanulási nehézségek, beilleszkedési zavarok. Kialakulásában szerepet játszhatnak mind a születés közben elszenvedett károsodások, az anya nem megfelelő életmódja, illetve egyéb hasonló okok is. Ezek mellett egyes esetekben kimutatható ok nélkül is fellépnek az MCD tünetei, ám az is megtörténhet, hogy ezen okok megléte mellett sem kimutatható fejlődési rendellenesség.
Az MCD kiterjedhet közel átlagos, átlagos vagy átlag feletti intelligenciájú gyermekekre. Neurológiai tünetei lehetnek a nehezen fésülhető haj, az alacsonyan ülő fülkagylók, a lenőtt fülcimpa, a gótikus szájpad, illetve egyéb más minor abnormalitások.
Hiperaktivitás alakulhat ki az esetben is, ha a gyermek arousal szerveződése nem megfelelő. Egyes kutatók szerint a tüneteket az alacsony arousal szint okozza, mások szerint pedig éppen a túl magas. Az alacsony aoursal szintet okolók úgy vélik, a gyermekek az alacsony agyi aktivitás következtében ingeréhségtől szenvednek, amit a mozgásból származó szenzoros hatásokkal próbálnak ellensúlyozni. A hiperaktív gyermekekre jellemző gyors szellemi kifáradás ezt támasztja alá, mivel a nem megfelelő szenzoros ingermennyiség fokozott koncentrációt igényel – ez pedig gyors elfáradáshoz vezet. A magas arousal szintet okolók szerint ezen gyermekek esetében a serkentők azért lehetnek hatékonyak, mert tovább emelik az aktivációs szintet, és ezáltal az idegrendszer gátló folyamatai beindulnak.
A farmakológiai modell szerint a hiperaktivitás kialakulásáért bizonyos ingerületátvivő anyagok, az ún. catecholaminok alacsony szintje felelős. Wender feltételezései szerint a hiperaktív gyermekek esetében a dopaminerg aktivitás – mely gátló módon hat a viselkedésre – később jelenik meg, és ennek elmaradása, késése okozza a tüneteket. Tudjuk továbbá, hogy a dopaminerg (dopamint felvevő) neuronok roncsolása kiváltja a hiperaktivitás megjelenését.
A hiperaktivitás kialakulásához vezető okok között megtalálhatjuk az idegrendszer részleges éretlenségét, érési zavarait is. Ennek okai nagyrészt megegyeznek az MCD kialakulásáért felelős okokkal. Sokak szerint főként jobb féltekei funkciódeficit jellemző ezekre a gyermekekre. A hiperaktivitásra jellemző, mozgáskoordinációval kapcsolatos problémákért a jobb parietális lebeny felelős. A hiperaktív gyermekek tünetei gyakran igen hasonlóak az ideatoros apraxia tüneteihez, azonban míg az ebben szenvedő gyermek megfelelően motivált, a hiperaktivitásra jellemző a motiváció hiánya is. Ez utóbbiért a frontális lebeny sérüléseit teszik felelőssé.
A hiperaktivitásért felelős területek közé tartozik a genetika is, hiperaktív gyermekek rokonait, szüleit vizsgálva ugyanis a tudósok arra a felfedezésre jutottak, hogy azon gyermekek esetében valószínűbb a hiperaktivitás előfordulása, akiknek a szülei, családtagjai is hasonló tünetektől szenvedtek. Ennek biológiai korrelátumai között a legsikeresebb a MAO (Monoanimo-oxidáz) gátlása – magas MAO-szint esetén ugyanis a tudósok inaktív, elkerülő magatartást tapasztaltak, míg alacsony szint fennállásakor játékos, aktív magatartást. Ezen szemlélet képviselői szerint a hiperaktivitás genetikailag meghatározott, szélsőségesen extrovertált viselkedés.
Egyértelmű, hogy a hiperaktivitás kialakulásáért a környezeti hatások is felelősek. Az utóbbi években, évtizedekben megváltozott a szabadidő mennyiség, illetve annak eltöltési módja, és így a mozgásigény is rendkívüli mértékben korlátozott. Ennek tulajdoníthatjuk sok modern kori betegség ún. népbetegséggé válását is.
Mindezek mellett a hiperaktivitás kialakulásáért a pedagógiai szemléletváltások is felelősek. A mostani pedagógiára jellemző a teljesítmény-centrikusság, illetve az, hogy a gyermekeknek sokkal több információt kell befogadniuk és magukévá tenniük, mint régebben. A gyermekek emiatt hamarabb elfáradnak, kimerülnek – valamint ezeknek köszönhetően kevesebb sikerélmény éri őket, kevésbé motiváltak.
A hiperaktivitás kialakulásához közvetetten hozzájárul az is, hogy az orvosok manapság egyre több gyermeket képesek megmenteni. Ezek között az éretlen csecsemők között gyakran akadnak olyanok, akik később megkésett idegrendszeri fejlődés jellemzőit mutatják, esetleges elmaradásokkal küszködnek később is. A hiperaktivitás mellett vagy helyett sok esetben kialakul diszlexia is, illetve a beszédfejlődés sem a megfelelő normák szerint halad.
A hiperaktivitást a legtöbb esetben figyelemzavarral is társítják. Ez nem minden esetben helytálló; hiszen, ahogy már írtam, ez a tünetegyüttes nem mindenképpen foglalja magában a figyelemzavart. Ennek ellenére annak párhuzamos megjelenése valóban gyakori, és legtöbbször tanulási nehézségek, magatartási problémák társulnak hozzá. A figyelemzavar jellemzője, hogy a gyermek a környezet szinte minden ingerére reagál, az irrelevánsakra (nem lényegesekre) is. Ennek következtében gyorsabban kimerülnek, elfáradnak szellemileg, mint azon társaik, akik képesek kiszűrni azokat. Ezen gyermekek iskolai teljesítményét befolyásolhatja az a tény, hogy hajlamosak minden feladatot gyorsan, átgondolás vagy ellenőrzés nélkül megválaszolni, ennek következtében pedig gyakran téves válaszokat adnak.
A hiperaktivitás, mint láthatjuk, komoly, és folyamatosan fennálló mind az érintett gyermek, mind annak családja, pedagógusai, diáktársai számára. A hiperaktív gyermekekre gyakran jellemzőek az emocionális zavarok, antiszociális viselkedés, melyek kezelés nélkül megnehezíthetik sokak életét. Fontos tehát, hogy időben észrevegyük ennek jeleit, és megfelelően kezeljük.

forrás: Fodorné Dr. Földi Rita: Hiperaktivitás és tanulási zavarok
Volán Humán Oktató és Szolgáltató Rt. (Bp. 1998)

 
Komenti

Posted by pri 2013/04/13 en pedagógia, szakmai

 

Etikedoj:

Respondi

Entajpu viajn informojn sube aŭ alklaku piktogramon por ensaluti:

WordPress.com Logo

Vi komentas per via konto de WordPress.com. Elsaluti /  Ŝanĝi )

Twitter picture

Vi komentas per via konto de Twitter. Elsaluti /  Ŝanĝi )

Facebook photo

Vi komentas per via konto de Facebook. Elsaluti /  Ŝanĝi )

Connecting to %s

 
%d blogantoj ŝatas tiun ĉi: